Vízszerelő Budapest
Vízszerelő Budapest területén és az agglomeráció egy részén. Budapest szinte összes kerületében vállalok munkát, bár vannak olyan helyek a Nagykörút belső részén, ahol a parkolási gondok miatt kizárólag előzetes egyeztetést követően csak abban az esetben tudok a rendelkezésére állni, ha a parkolás biztosítható. Elsősorban kisebb munkákat vállalok, melyek többnyire a viszonylag gyors javítást, hibaelhárítást igénylik. Ilyen lehet egy csöpögő csap, folyó wc és wc tartály, csőtörés, meghibásodott lefolyó szifon; mosdó-, wc cseréje, mosó- és mosogatógép bekötése.
Hogyan működik?
Vízszerelés Budapest
Vízszerelés Budapest területén és az agglomeráció egy részében.A vízszerelés ugyanúgy, mint bármelyik szakma felkészültséget, megfelelő szakmai tudást igényel, mely nem csak a megfelelő eszközök meglétét kívánja meg. Ismerni kell az anyagokat, azok szerelési, szerepelhetőségi módját. Természetesen én sem vetem meg az új technológiákat, sőt elsők között ruháztam be a legkorszerűbb gépekbe, eszközökbe.
Én egy „régi vágású” szerelő vagyok, ugyanis 40 évvel ezelőtt még amikor középiskolába jártam, akkor az „öregek” (= mesterek) a kenderkócra és a faggyúra esküdtek, mint tömítő, szerelési anyagok, amit a mai napig is alkalmazok, hiszek létjogosultságukba. Ezekkel az anyagokkal jelentős tapasztalat után a hibaszázalék már elsőre is gyakorlatilag nulla a menetes részeken, ami nem azt jelenti, hogy nálam nem fordulhat elő „hiba”.
Régi vízvezeték cseréje árak
A régi vízvezetékek cseréje árak megadása talán az egyik legbonyolultabb árképzések egyike, ugyanis ezt számtalan tényező befolyásolhatja. Ezek közül néhány:
- szükséges-e bontás (a nyomvonal falon kívüli, vagy belüli)
- milyen anyaggal történne a szerelés
- iránytörések és a kiállások száma
- a szerelésben érintett a szennyvízelvezető rendszer is, vagy csak a víznyomó-vezeték
- a munka volumene és időszükséglete
Vízszerelő árak
A vízszerelő árak tételes leírását témakörönként a vízszerelés árak oldalon találja meg. Minden a vállalkozás tevékenységi körébe tartozó kisebb-nagyobb munkára vonatkozó díjtétel szerepel. Abban az esetben, ha pl. fürdőszobai, vagy konyhai csőhálózatok cseréjében gondolkodik azt kizárólag felmérést követően lehet beárazni.
Vízszerelés munkadíjak
Vízszerelés munkadíjakat a vízszerelés árak oldalon találja meg
Tevékenységi területeink
Budapest összes kerülete kivéve az 5. kerület
Pest megye egy része (lásd: a térképet)
Vízszerelő xi kerület
Vízszerelő xi kerület területén (Újbuda, Kelenföld, Kelenvölgy, Őrmező és Gazdagrét). Elsősorban kisebb munkákat vállalok, melyek többnyire a viszonylag gyors javítást, hibaelhárítást igénylik. Ilyen lehet egy csöpögő csap, folyó wc és wc tartály, csőtörés, meghibásodott lefolyó szifon; mosdó-, wc cseréje, mosó- és mosogatógép bekötése.
Vízszerelő Zugló
Vízszerelő Zugló területén a XIV. kerületben (Rákosfalva, Istvánmező, Herminamező, Városliget). Elsősorban kisebb munkákat vállalok, melyek többnyire a viszonylag gyors javítást, hibaelhárítást igénylik. Ilyen lehet egy csöpögő csap, folyó wc és wc tartály, csőtörés, meghibásodott lefolyó szifon; mosdó-, wc cseréje, mosó- és mosogatógép bekötése.
További információk
Vízvezeték szerelő
WC szerelő
Telefonszámunk
+ 3630/402–83 05
E-mail címünk
pelda@domain.hu
Vállalási területeink
Budapest és 40 km-es körzete
Kapcsolat
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.